szombat, április 05, 2014

2.fejezet ~ Ismerkedés


Bello!
Igen, késtem a résszel, de csak most tudtam kitenni. A következő rész fogalmam sincs mikorra lesz várható, így előre kérek elnézést az esetleges rengeteg késésért.
Ebben a részben már beindulnak az események, de még mindig az elején vagyunk!
Hogy tetszik az új design? Ez most nem az én kezem munkája, a dicséretet Elena Brame érdemli, szóval nagy tapsot neki! *tapsvihar*
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, pipákat. Köszönöm a további biztatást,

Rose King



 Hosszú utcák, hatalmas épületek és élesebbnél élesebb kanyarokkal megfűszerezve, leérkezem a nem rég felfedezett helyhez. Egy bérletet kérve, indulok meg az uszoda öltözőjébe, majd átcserélve a ruhámat az úszódresszemre, megkeresem a medence partját. Először egy kis bemelegítéssel kezdem, és hogy izmaim felfrissítése érdekében jobban megpörgetve végezem el a bemelegítő feladatokat, de miközben ezeket teszem, nem egy szempár kíséri végig a mozdulat sorozataimat. Gondolom, a helyi úszóegyesületnek lehet az edzése, mivel lányok fiúk vegyesen ’úszkálnak’ időre. Edzőjük keményen hajtja őket, de közben mégis figyel a helyes technikájukra is, hiszen evvel is időt faraghatnak le a teljesítményükhöz képest. Mindazok ellenére, hogy számukra is pörgősebb edzés folyik, a legtöbben mégis abból a társaságból lesnek engem, mikor nem éppen a vízben a víz ellen versenyeznek. Egy fiú társaság mégis jobban kiszúr magánnak. Négyen vannak, velem egy idősek lehetnek és a legjobbak közé tartozhatnak, mivel az edző külön figyelmet szentel feléjük. Ez a négy fiú között is van egy, aki tekintetével, szinte csontomig hatol be. Barna, hosszabb, göndör haja és csoki barna szemei elárulják, hogy a fiú nagyra tartja magát. Tökéletes, fehér mosolya pedig több lányt megbabonáz azok közül, akik őt körbe veszik még az edzés kellős közepén is. Nem sok idő telik el és a nevét is megtudom az edző által, George-nak hívják, George Shelley-nek. Mikor újra vízbe kerül és én meg mellette haladok el, egy csibészes mosollyal ajándékoz meg, melyet egy szemforgatással intézek el. Nem pasizni jöttem ide, hanem edzeni! Versenyt akarok nyerni, nem pedig pasikat felszedni!
 Egy üres pálya elé lépek, majd az úszósapka alá rejtem el kontyomat és még arra az úszószemüveget is felhúzom. Minimálisan bevizesítem a mellkasomat, arcomat, karjaimat, majd az úszószemüveget a szememre helyezve a rajtkő melletti dobogóra állok. Kicsit összeszedtem a gondolataimat, hogy mégis mit terveztem mára a kis naplómban.
  1. Egy alapos bemelegítés szárazon
  2. Ugyan ez vízben is
  3. Technikai feladatok sorozatta
  4. Időre úszás
  5. Majd levezetés
 Másfél órába ez tökéletesen belefér, de ha egy pár perccel tovább tartana az eltervezett edzésem, az se lenne baj.
 Mikor épp beugranék a medencehullámzó vizébe, hogy elkezdhessem az edzésemet, hangos nevetés zavar meg ebben. Szúrós tekintettel nézek a hang irányába, ahol az úszók épp nyújtás végezik el. Engem figyelnek és gondolom arra várnak, hogy mégis mire vagyok képes. Az edzőjük is figyel, így csak még jobban ideges leszek. Köztudott, hogy a triatlonistáknak borzalmas az úszástudásuk technikai szempontból nézve, hiszen mi a tóban, akár tengerben, óceánban nem tudunk erre figyelni, főleg nem neoprénben, amit a hideg víz ellen szoktunk magunkra húzni, hisz az még jobban gátol minket a helyes, szép úszás elérésében.
 Nagy levegőt véve, végül beugrok az úszómedencébe, majd egy kis víz alatti delfinmozgás után elkezdem a bemelegítésemet. Szerencsére a víz és az úszósapka is tompítja a külvilágból érkező hangokat, így nem tereli el semmi sem a figyelmemet. Jól esik két nap után újra vízben úszni, érezni, ahogy áramvonalasan siklok a vízben, miközben élvezem azt, amit épp cselekszem.
 A hosszú edzés végére fáradtan megindulok az öltözőbe és fél órával később már félig szárazon siettek a biciklimhez. A hajamat úgy gondoltam nem szárítgatom, hisz Londonhoz képest forróság tombol kint Los Angeles utcáin.
 Biciklim zárját oldom már fel, mikor egy mély fiú hang szólít meg.
 - Te úsztál előbb a medencében? – hangja ismerős számomra és egy tippem is van, hogy kié lehet az. Felé fordulok, majd meglepődve nézek a göndör hajú srácra. – George Shelley – nyújt kezet felém udvariasan, amit kételkedve fogadok el.
 - Rosalie M. King. – erősen fogom meg a kezét, hogy tudja, nem egy átlagos lánnyal van dolga, kit egyszerűen megszerezhet. Kezét elengedem, majd visszafordulok az én kicsikémhez. Egyedi darab, így vigyázok rá, mint a szemem fényére. Emlékszem mikor darabokban megkaptam a régi egyesületemtől, majd két héttel később már az utcán próbálgattam képességeit.
 - Az úszás technikádat elnézve… - kereste a finom szavakat, mivel visszafordulva felé keresztbe font kézzel kezdem el nézni rá kíváncsiskodó tekintettel, melybe a kedvességet nem teszek bele. -… szóval nem úgy láttam mintha úszó lennél. – veszi vissza a laza stílusát mitől nem kicsit kezd egyre jobban idegesíteni a srác. Jobban tetszik mikor gondolkodóba esik.
 - Ki mondta, hogy az lennék? – nézek körül ’keresve’ a tettest, majd vissza a fiúra. Szemein látni lehet, hogy élvezi a kis játékomat, de nem sokáig fogja!
 - Szóval..? – faggat továbbra is.
 - A triatlon mint mond számodra? – kérdezem tőle egy kissé idegesen, hiszen mennék tovább a közeli kondi terembe.
 - Hallottam már a sportág felöl, de ha te ilyen elbűvölő vagy akkor valószínűleg az ellenfeleid is ilyen csinosak lehetnek, mint te, szóval igazán megfogta az érdeklődésemet. – villantja meg széles fehér fogsorát és jobb szemét egy pillanatra lecsukja, majd egyből kinyitja. Mondandója megpirít, de legbelül tudom, hogy most indul el számára a játék, nekem meg most kel itt hagyjam őt.
 Megfordulok a biciklim felé, majd ráülve az ülésre hagyom el az egoista úszófiút magam mellett. Szánalmas óbégatása egy mosolyt csal az arcomra, mi szerint sikerült őt kínos állapotba hozzam. Biciklis cipőmet belekattintom a pedálomba, majd a helyes irányba elindulva tekerek előrefelé. Az egyenes utamat megszakítom, hogy otthonról friss vizet, illetve egy kis gyümölcsöt bekapva újult erővel indulhassak a következő helyre. Otthon még a vizes edzés cuccaimtól is megszabadulok, kiteregetve hagyom őket otthon.
 A fő útra újra rátérve folytatom az utamat a szél társaságával. Szerencsére most nem feltart, hanem előre hajt, így hamarabb oda érve, mint ahogy terveztem itt is bérletet kérek és a biciklimet lezárva, hagyom egy békésebb helyen, pontosabban az edző terem egy kis termében, amit a recepciós lány mutatott meg nekem.
 Besétálva a kemény munkától bűzlő terembe csodálkozok, hogy sokkal nagyobb, mint ahogy azt hittem eleinte. A terem elejében egy fiú társaság pihen cseverészve pár gépen elernyedve. Szegények szócsatáját megzavarva haladok el mellettük. Érzem magamon az égő tekintettüket, mely eléggé idegesíteni kezd engem. Próbálok velük nem foglalkozni és mikor épp sikerélményem lenne, az egyiknek egy hangos füttyszót kellet eleresztenie. Testem forrni kezd a dühtől.
˝Nem hiszem el, hogy engem mindig, mindenhol megtalálnak az ilyenek!˝- mérgelődőm magamban, majd egy futópadra rálépve futni kezdtek.  A naplómba eredetileg csak erősítést terveztem, de mivel igen erősen felhúztak a mai napon másodszorra is, így egy kis futással gondoltam kieresztem a felgyülemlett mérget, mi testemet borítja el. Izmaim megfeszülnek, mikor a dőlési szöget állítom be a gépen. A meredekebb talaj kisebb lépésekre, de annál pörgősebb mozgásra ösztönöz, ami általában hamar kimerít engem. Most sem volt másként, hamar leszállok a gépezetről, és utána egy kicsikét lenyújtom az előbb igénybe vett izmaimat, majd az erősítésnek álltam neki. Comb, has, kar, illetve gerinc melletti törzs izmokat is külön megdolgoztatom. A tükör segítségével tudom figyelni a testemet, miközben dolgozom rajta, de nem csak magamat lessem a tükröződő lapon, hanem a terem végében gubbasztó fiú társaságot is szemmel tartom Még mindig figyelnek, és ha megérzésem nem csal, én vagyok a főtéma társaságukban. Az edzés ellenére megfigyeltem őket. Négy darab srác ül a terem túl oldalán és akcentusukat halva talán ők is britek lehetnek. A szőke srác a leghiperaktívabb, folyton ő nevet akár saját poént süt el, akár nem. Haja talán festet, sajnos ilyen távolságból nem tudom megállapítani rendesen. Mellette egy fekete hajú srác, csendesebb fiú, mint az előző, de tudja, mikor kell megszólalnia, illetve mikor kell megnémulnia. Telefonja folyton rezeg, ami valószínűsíti számomra, hogy barátnője van, vagy csak ennyire fontos ember. Stílusa és izomzata arra utal, hogy régen valamikor focizhatott, vagy csak mostanság már csak hobbiból rugdoshatja a bőrlabdát. Mellette ült egy hasonló felépítésű srác, rajta látszik, hogy még komolyabban űzi a labda sportágat. A társaság legmókásabb embere, nem is csodálom, hogy a szöszi olyan vidám mellette. Ez a srác maga volt a móka és egyben a kacagás, néha még engem is megmosolyogtat egy-egy poénja. Az utolsó fiú volt számomra a legérdekesebb. Haja hátul göndör volt, míg elől már kiegyenesedett a folytonos haj túrástól – mitől fura érzés keletkezet a pocimban – és gondolom a mindennapi haj stílusától, mely úgy nézett ki mintha idegesítő tincseit hátra fésülte volna. Egy kendő a jobb csuklójára van kötve, ujjaival ezt birizgálja, mintha ideges lenne. Lábai vékonyak, de izmosak, karja pedig még annál is formásabb. Zöld szemei többször is végig mérnek és egyszer kétszer rózsaszín nyelve is megjelenik telt ajkai közül. Arcomat többször meleg önti el, amikor látom, hogy engem figyel.
 - Héj Harry! Hallod haver, ne csorgasd már ide a nyálad! – nevén kénytelen vagyok mosolyogni, szóval Haroldnak hívják. Nem tudom miért, de e név hallatán egy görbület kúszik az arcomra.
 ˝Hm, milyen Harold lehet? Harold Smith? Nem, nem biztos, hogy nem.˝ - szöknek bele a gondolatok a fejembe.
 - Ó, főnök te is megbámultad már a csajt! – szól vissza a fekete hajúnak, ő lenne a tulaj? Akkor elképzelhető, hogy néha itt tartja karban a testének izmait.
 Mivel arcomat ismételten elönti a forróság, így próbálom a maradék időmet nyújtással tölteni. Izmaim feszülnek - mikor felsőtestemmel a lábamra borulok -, de már nem olyan vészesen, mint eleinte. Emlékszem akkor még a bokámat is alig értem el.
 A megnyújtott izmaimat lerázogatom, majd összeszedve a cuccaimat, a biciklimhez sietek. Szerencsére épp állapotban találom meg, így cipőt levéve és a bukó sisakot felhelyezve indulok ki a helyiségből. Előre eltervezett köszönésem elmarad, mivel a recepciós lánynak társasága akadt, míg én a kis szobában összeszedtem magam. Tervemet megváltoztatom – miszerint halkan távozok e helyről – egyből befuccsol a bicikli kerekem kattogásától. Tekintettek rám akadnak másodpercek alatt, én is rájuk nézek, de szemem egyből Harryn tapad meg. Zöld szemei mosolyogni kezdenek, mikor látja, hogy én is őt nézzem. Arcom megint meleg lesz és egy halk köszönéssel elhagyom a helyet. A hideg csempe után talpam egyből a forró aszfalt égető fogságába reked, így mielőtt oda olvadna egy kis lendületet szerezve pattanok fel a biciklimre. A lábaim még a cipőmön pihennek, de ahogy egyre jobban gyorsulni kezdek és az egyensúlyom is biztosabb lesz, bebújtatom őket ügyesen a csatos cipőmbe, majd egy erős tempót diktálva, haza tekerek. A szél most épp visszatart a haladásban, amitől a comb izmaim erősödnek. A szél ellenére még a hazafelé út is gyorsabbnak tűnik, de az órám szerint ez három perccel hosszabb tekerés, mint a kondi terem felé. A házba érve eszek egy kicsit és a megszáradt ruháimat egy táskába készítem be, a holnapi edzésre. Mivel még világos van, ezért úgy döntök, hogy a mai napot egy laza kocogással fejezem be. Igaz reggel már futottam, de akkor a parkban most pedig a környéken szeretnék még körbenézni. Felveszem a futó nadrágomat egy neon sárga színben világító futó toppomat a kezembe veszem a telefonomat, és a fülhallgatómmal együtt indulok meg a napzáró programomra. A kedvenc lejátszási listámat beindítom, majd futásnak eredek. Mozgás közben több gyermekkel, öregekkel, fiatalokkal, szerelmesekkel, illetve sportolókkal is találkozom. Épp a város egy nagyobb központjában járok, mikor ismerősöket láttok meg. A négy srác a konditeremből épp egy fagylaltozó előtt nevetnek, de ketten – valószínűleg – a barátnőikkel összekarolva. Nem is nézzem őket hosszasan inkább azt tervezem, hogy gyorsan tovább szaladok, de persze még zenén keresztül is hallom ahogy utánam kiáltanak. Nem tudom miért teszik ezt, de nagyon idegesítenek engem, ezért hátra nézek balszerencsétlenségemnek. Baloldalról a kereszteződésnél nekem jönnek, evvel az egyensúlyomból kilendítve. Szerencsémre elkap a kisebb balesetben szenvedő társam mielőtt még rám esne teljes testsúlyával. Az izmos karokból megállapítom, hogy egy fiúval karamboloztam össze. A baleset okozta kicsi sokkal nézek szemébe, az ő arcán is látszik a meglepettség, illetve nála az aggodalom jele is.
 - Jól vagy? – barna szemei rabságba ejtik tekintetemet, miközben teljes talpamra helyezi a testtömegemet. A fiú közelsége zavar, de ez a probléma kezd csillapodni, mikor hallom a közeledő lépések érkezését.
 - Sajnálom, minden az én hibám. – nem törődök kérdésével, és a kiejtett szavakat is hadarni kezdem, miközben zavartan elkapom a tekintetemet és pirosló arcomat próbálom elrejteni előle. – Még egyszer sajnálom, de sietnem kell. – lépek el előle, de csuklómat megszorítva visszafordít maga felé.
 - Ne, ne, ne! Az én hibám, hagyj engeszteljelek ki valamivel. – karomat erősen szorítja, ami egy kicsit fáj, de elviselem. Mivel nem válaszolok neki, újra szóra formálja ajkait. – A nevedet megtudhatom?
 Vacakolok. Most megmondjam, vagy ne? Ha nem mondom itt tart, ha elárulom, tovább zargat…talán nem most, de majd később.
 - Rose.. – árulom el végül neki. Figyelmemet kezemre vezetem és megkísérelem kibontani tenyere bilincséből, de hiába. Újra szemeibe nézzek, mire ő mosolyogva válaszol nekem.
 - Liam…Liam Payne. – vigyora levakarhatatlan, remek! Elérte a célját.
 - Örvendek a találkozásnak, de most már mennék tovább. – egy aprót rántok a kezemen, mire észbe kap és elenged. Pont időben, a kondi teremből a srácok pont Liam társaságát erősítik meg.
 - Remélem még máskor is találkozunk, Rose! – üvölt át az utca túloldalára. Arcom ég, még szerencsére, hogy ők már ezt nem látják, de a tudat, hogy az első lehetőségnél leégettem magamat az új lakóhelyemen egyszerűen a szégyen padjára kerít.

6 megjegyzés:

  1. Rose!♥
    Hűha, már nagyon vártam a rész és hihetetlenül boldog voltam mikor láttam, hogy ma felkerült. Nagyon tetszett és kíváncsian várom, hogyan fog alakulni a történet!:))
    April xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága April!

      Hűha, hűha! Remélem meg fog majd benneteket továbbra is a történet folytatása. Örülök, hogy tetszik,

      Rose King

      Törlés
  2. Rose!
    Sajnálom, hogy csak most írtam, de csak most olvastam el az első két részt, és azt kell mondanom, hogy imádom! Nagyon kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni belőle, hogy hogyan is fog alakulni Rose sorsa. Már nagyon várom a folytatást.

    Evelyne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Evelyne!:D

      Annyira örülök, hogy tetszik! Hát..majd meglátjátok mit terveztem a történetben szereplők számára!;)

      Rose King

      Törlés
  3. hűha.. hát szerintem lassan kialakulnak a kapcsolatok is :D remek rész lett.. :)) viszont nagyon érdekelne valami, persze csak ha válaszolsz.. szóval te directioner vagy vagy unionj rajongó? vagy mindkettő? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Először is bocsi, hogy csak ide válaszolok, másodszorra pedig örülök, hogy hatással voltam rád, hogy valahogyan könnyebben ment számodra a futás, ha jól értelmeztem szavaidat, őszintén én imádom a sportot főleg csinálni nem pedig csak írni róla.:) Igen jól értelmezed lassan beindulnak a történések és lesznek érdekes jelenetek!;) Kérdésedre válaszolva Directioner vagyok a Union J pedig csak szeretem, de belőlük is inkább csak George-ot.:) Remélem továbbra is tetszeni fog,

      Rose King

      Törlés